Vándorhús
"Házit a házhoz"

Kedves látogató!

Engedd meg, hogy pár sorban bemutatkozzunk.

Nagy Attila vagyok a vándorhús alapítója melyet 2010-ben hoztam létre annak érdekében hogy az emberek kevesebb fáradtsággal jussanak minőségi élelmiszerekhez és ehhez ne kelljen fárasztó utakat megtenni. Nagy segítség ebben édesanyám és édesapám kiktől elsajátítottam a hentes és hentes árú készítés fortélyosságait. Az üzlet egy családi vállalkozás alapjain nyugszik mely 1881-re nyúlik vissza mikor is dédnagyapám (Nagy János) az első hentes a családban elkezdte a falvakat járni és az általa készített termékeket árusítani, mint régi ismerősöktől és annak gyermekeitől megtudtam a beceneve „vándor legény” volt, innen adódott számomra hogy a régi hagyomány és dédpapám emlékét tiszteletben tartva létrehoztam a Vándorhúst.

Remélem tisztelettel viselhetem eme nevet és én is tudok majd akkora elszántsággal dolgozni, mint ahogyan ezt ő tette. Dédnagyapámnak fia született Nagy László , ki a családi vállalkozást tovább vitte így nem veszett a feledésben dédnagyapám munkássága, Nagyapám is a hentes mesterség irányába helyezkedett el. Nagy sikereket ért el hiszen Gyöngyösön brigád vezető lett és nem egyszer kapott kitüntetést is remek munkájáért,és kitűnő termékeiért. A termékeket mindig gondosan és odaadással készítette abból a könyvből, amit még édesapjától örökölt, eme könyvből dolgozunk a mai napig a régi ízeket akarjuk vissza hozni a mai világba.

Ezek után édesapám és édesanyám együtt kezdtek családi vállalkozásba, piacokra jártak és az emberek vissza jelzése alapján érezték azt hogy szükség van a minőségi magyar termékekre! Történetünk tehát 3 generációra nyúlik vissza melynek a további történet írója én lettem…

Üdvözlettel: Nagy Attila
Ügyvezető